2017. június. 29. - - Péter, Pál






Oktatás

 

magyarborok.eu_kekszolo.jpg

Verítéked minden cseppje...

 ( Pereszlényi Zoltán, 2013. 10. 23.)

 

Csörgedező hűs kis patakból, légy zúgó árfolyam,

 mely eltakarítja a fájó múltat, de nem felejti azt.

 Páratlan szép hazánkat gaz ne lepje,

 mézédes szőlőjét a napfény ezer éve érlelte.

 

Őseinktől öröklött tudást és szorgalmat,

mily sokszor taposták porba,

néhányszor már majdnem elhittük,

többé nem állhatunk be a sorba.

 

Eltévedt, megtévedt, gondolatainkat,

hitünk újra és újra összeterelte,

mert jó oltványból sarjadt elménk,

mindig adott bőséges reményt.

Nemzetünk nagyra nő, terebélyesedj, lombosodj,

mint lugasszőlő szabadon kúszó indája,

ne engedd, hogy megmetszenek,

mert gyökereink mélyből erednek.

 

Irigykedve néznek ránk a világ négy sarkából,

sokszor hallom mondják,

- mily finom nedű terem meg itt ezeken a lankákon.

Megterem itt minden, ahogy azt őseim mondták,

friss legelőnek, szőlőnek, csak viseld gondját.

De Te sem feledd, büszkén mondd azt,

mint elődeink mondták oly sokszor,

igen én magyar vagyok a javából,

nem faragtak engem a bodza fa ágából!

 

Kemény a fejem, mint a legnemesebb fahordó dongája,

büszkén tartom azt magasra még akkor is,

ha az idő olykor keményen rongálja.

Napom végeztével, emelem poharam a lemenő nap fényébe,

szikrázó táncot jár a nemes ital mélyében.

Barátaim, majd ha együtt koccintunk és ránézünk e tájra,

emelt fővel mondhatjuk, megvalósult Atyáik álma.

 

Külhoni gyümölcsök csillogó ragyogása, fénye,

úgysem lehet a tiéd, mert azt más kapálta, más napfény érte.

Ne hagyd, hogy lelkedbe marjon a hétköznapok gondja,

szívedben az erő, mint eddig is, majd megoldja.

Hidd el, illatosabb, zamatosabb az a szőlő, az a gyümölcs,

melynek magját, vesszejét, hazánkban Te ültetted el,

mert verítéked minden cseppje, benne szívódott fel.

 Kölcsey Ferenc: Tudatlanság

 

Tudok vigan nevetni,
Tudok hiven szeretni,
S szépről énekleni,
S kelyhem ha megtöltétek,
Köszönni bort felétek
Tokaj szent isteni.

Egy van, mit életemben,
Sem búmban, sem kedvemben,
Meg nem tanulhatok,
Epedtem, olvadoztam,
Sok lyányt lágy búra hoztam,
S még sírni nem tudok.

 

 

Petőfi Sándor: Felköszöntés

 

Miljom átok! bort a billikomba,
Részegítő, lánghullámu bort!
Mely keservet és bút martalékul
A felejtés örvényébe hord.

Bort öblébe váltig a kehelynek.
Bort elémbe szakadatlanúl!
Idenézzen a puszták homokja,
És ha nem tud inni, megtanúl.

Kedvben ég e csont velője máris,
És eremben a kéj habja forr;
Üdv neked, te mámorok homálya!
Üdv neked, te mámor anyja, bor!

Hah, e kancsó a mesés világnak
Feneketlen hordaja talán?
Bort belé! mert nem szivelhetem, ha
Puszta szájjal ásitoz reám;

Bort belé! hogy felköszöntsön ajkam -
Éljen a nemes keblű barát,
Ki, midőn a vész harangja zúgott,
Szent hűséggel nyujtá jobb karát;

Éljen a világ dicső folyása...
És az élet... és a szép világ...
S az igazság védpalástja, mely az
Üldözöttnek menedéket ád;

Éljen a sziv biztató vezére,
A varázsdalt pengető remény;
Éljen a menny, a pokol és minden,
Minden éljen... oh csak vesszek én!

 

 

 

Gárdonyi Géza: A bor legendája

 

 

 

Szólt az Isten: “Kedves fiam, Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: “No, megöregedtem,
de ilyen jó bogyót még nem ettem.”

Szól az Isten: “Kedves fiam, Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?”
Felelt Noé: “Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!”

Szólt az Isten: “Kedves fiam, Nóé:
Hát az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: “Iszom reggel óta:
Gyere pajtás, van még a hordóba !”

 

  magyarborok.eu_kekszolo.jpg